Elindultunk tehát Helsinkiből. Amerre jártunk, megnézték az autókat, szinte mindenki integetett, akivel találkozott a tekintetünk. Hatalmas sikere volt a Trabiknak benzinkutakon, áruházak parkolóiban, piros lámpáknál, gyalogátkelőknél, mindenhol.Kiemelt partnerünkDudáltak, mosolyogtak, mutogattak, volt aki a szomszéd autóból sört kínált, sokan "Nice cars!" felkiáltással jutalmazták a Trabikat. És volt egy fekete Golf, ami először csak dudált. Ez már szinte megszokott volt. Volt ám meglepetés, mikor mellénk ért! Egy lány magyar zászlót lobogtatva, nevetve integetett át. Naná, hogy ismertek minket, hiszen ők is Debrecenből valók voltak. A Roncsbáros indulasunkat is figyelemmel kísérték. Meg is álltunk egy pálinkára, pár szóra és egy fotóra Nikivel és Petivel.

Nikivel és Petivel

Első éjszakánk Kuruban volt, ahol egy igazán érdekes hostelben szálltunk meg.

Természetesen este értünk oda, hiszen a késés már a védjegyünkké vált, de még így is a legkorábbi érkezés rekordját döntöttük meg az este 9 órával. Benyitottunk: sehol senki, se a folyosón, se a konyhában, sehol. Egyedül az előre megírt számla várt minket a szoba asztalán. Bontottunk hát egy sört, mondván: ezek a finnek eszméletlen laza emberek.

Másnap délig nem is láttuk a tulajt, amikor pedig véletlenül találkoztunk, gyorsan fizettünk és siettünk is tovább.

A következő megálló Kalajokiban volt, egy nagyon kedves magyar párnál kaptunk helyet éjszakára. Elvira és Zoli elmesélték a saját kis történetüket, hogyan kerültek ki ők, mi a véleményük az itteni életről.

PartnerünkNagyon érdekes a kint élő magyarok meséit hallgatni, így a sok sztoriból valahogy összeáll egy nagy egész; kibontakozik egy olyan kép, amelyről még jobban megismerhetjük ezt az országot a finn világot. Mondanom sem kell, hogy fiatalként szájtátva figyeltük az itteni élet fortélyait, szépségeit, nehézségeit.

Másnap délelőtt dolgoztunk egy kicsit, Bella cikket írt, Barbi fordított, Peti a végére ért a Helsinkis videónak, és én is igazítottam valamit a weboldalon és a cikkeken.

Délután elvittek Zoliék egy fantasztikus lángososhoz: együnk' hát egy kis hazait.

Meglepetésünkre Juli, a piros-fehér-zöld lakókocsi tulajdonosa azonnal megismert minket, valahol olvasott rólunk. Már épp írni akart nekünk, amikor megjelentünk, így hát kapott az alkalmon, és gyorsan meg is hívott minket egy finom lángosra. Idő közben egy kisebb közönség gyűlt össze a parkolóban a Trabantok körül. Megjegyzem, hogy aki ismeri is errefelé a Trabantot, mindenki úgy tudja, hogy fából van. Az egész. Igyekeztünk ezeket a legendákat eloszlatni a helyiekben, bár akkor sem volt kicsi a meglepődés, amikor kiderült, hogy valójában amit látnak, az műanyag.

Piros-fehér-zöld lakókocsi: Lángosos Kalajokiban

Mint kiderült, állítólag benne voltunk egy helyi nyomtatott lapban is, és volt, aki így ismert fel minket a járókelők közül. Persze a környék összes boltját azonnal felkutattuk az újság után, és persze egyikben sem találtunk.

Azután megállt ott még egy néni, aki egy igen furcsa történettel állt elő:

A fia egy baráti társasággal nemrég Kaunasban kirándult egy kempingben. Egész véletlenül pont találkoztunk velük, sőt váltottunk is pár szót, megmutattuk a Trabikat, meséltünk kicsit a túráról. A srácok hazaérve meséltek rólunk, anyuka pedig meglátott minket a parkolóban, és nem hitt a szemének. Mi pedig a fülünknek, ahogy meghallgattuk a sztoriját...

Pár kép, néhány kérdés, és máris késésben voltunk Oulu felé.

Oulu közelében, Tyrnävä-ban - pontosabban Tyrnävä mellett - jelezte a GPS a következő címet, amit ugyancsak egy magyarnak, Ritának köszönhetünk.

Már induláskor az eső elől menekültünk, egész úton dolgozott az ablaktörlő. Az szállásunk előtt nem sokkal - a sötét és az eső miatt - elszakadtunk egymástól, de végül pánik nélkül megoldottuk az ügyet. Igaz külön-külön, de odaértünk, és egy kísértetsztori eleje játszódott le:

Egy elhagyatott, kivilágítatlan úton, a semmi tökéletes közepén, viharban, villámok között a GPS közli: Az úticél a bal oldalon található.
Satufék, megállunk, csönd. Csak a motor és az ablaktörtők hangja hallatszik a sötétben.
Jobb oldalt egy rozoga táblán volt olvasható a szállás neve: Hannuksen Piilopirtti. ( Hannu eldugott pici háza. )
Balra egy parányi út, bekanyarodunk, egyre szűkebb ösvényen kormányozom a Trabantot. Közben az eső nem csillapodik. Petiék hátsó helyzetjelzőjét látom a távolban, azt hiszem, talán épp beszállnak a kocsiba. Bolha motorja különösen nyugodt: úgy jár, mint egy óramű: halkan ketyegve, szabályosan forog. A semmi közepén lassan nagy, sötét faházak közé érünk, hatalmas ez a birtok. Kiszállunk a kocsiból, és egy kedves, szőke hölgy köszön nekünk széles mosollyal, esernyővel a kezében. Pirko-nak hívják. Követjük őt, kisvártatva egy zöldes színű, takaros házhoz vezet minket. A veranda deszkái sorban nyikorognak lépteink alatt, némelyikből szögek állnak ki. Pirko néha hátra néz és integet mosolyogva. Benyitunk a házba, sötét és csönd honol. A földszinten egy hatalmas étkező, egy konyha és kandalló. Az emeleten négy szoba. Igazi finn faház, a fenyő átható, kellemes illatát érzem.
Pirko elköszön, mi a szállás ára után érdeklődünk, amire csak annyit mond: "Majd ha Rita itt lesz, beszélünk róla." A mondatai végén élesen kacag.
Kérdezzük, hogy kaphatunk-e kulcsot a házhoz: "Nem kell errefelé kulcs, egyébként sem tudja senki, hogy itt vagytok..." Nevet, majd bezárja maga mögött az ajtót. Mi bepakoljuk a táskáinkat, kibontjuk a pálinkát, és aggódó szemekkel nézünk egymásra a félhomályban. Olyan csönd van, hogy csak az eső kopogását lehet hallani az ablakokon...

Este félelmetes volt, de reggelre barátságossá változott

Végül aztán minden bántódás nélkül, egy darabban és kipihenve ébredtünk reggel, elállt az eső, és egy gyönyörű birtokot pillantottunk meg a szikrázó napsütésben.
Pirkoék nyolcra ígértek reggelit, és mikor összefutottunk, integettek is mosolyogva, menjünk enni. Hihetetlen vendéglátásban volt részünk, fantasztikus reggelivel készültek - a saját házukban.

Kisvártatva megjött Rita is, kiderült, hogy rendezte nekünk a szállást, régi barátok Pirkoval. A közeli kisvárosban egy rögtönzött idegenvezetés közben véletlenül találkoztunk egy veterán Ford Galaxy tulajdonosával, akitől megtudtuk, hogy Ouluban épp veterán-találkozó van. Nem is volt kérdés, mi volt a délutáni program - a szorosra tervezett időbeosztás ellenére kötelező jelleggel látogattuk meg a Ride In Oulu Motor Meet-et.

Bővebb cikk a találkozóról

A találkozó után - késve, természetesen - végül eljutottunk Lappföld fővárosába, Rovaniemibe... De ezt már egy másik blog-bejegyzésben. :)