Hivatalos bejelentés
Bella, 2018.07.21.

Barátainkkal, útitársainkkal, Barbival és Petivel és kis Trabantjukkal BoDoBáccsal közösen, csapatunk másik felének bemutatkozásával egybekötve megtörtént a nagy-naagy bejelentés. Immár a vlogcsatornánkon is. A hivatalos Totalcar túrabejelentő cikk után már illő volt, hiszen a népszerű autósmagazin meghozta az érdeklődést. Hétfőn kiment a cikk, és már aznap délután égett a vonal, hívtak rádiótól, televíziótól, nyomtatott sajtótól, hogy miként is megyünk mi Skandináviába; igaz-e a hír, hogy Trabantokkal indulunk egy nagy túrára egészen az északi sarkkörig. De, ami még ennél is nagyon boldogság volt és hatalmas löketet adott nekünk, az a temérdek mennyiségű levél, ami azon a héten érkezett biztatásul, hogy mennyien mellettünk álltok. És azok a támogató sorok, amiket azóta is írtok nekünk, és amiért érezzük, hogy érdemes megvalósítani az álmunkat.

Bejelentés
Több bejegyzés
Partnereink
Az oldal használatánál Cookie-kat is szeretnénk tárolni. Engedélyezi ezeket? Adatkezelési tájékoztató
Engedélyezem
Nem engedélyezem